Hírek
több, mint két és fél ezer civil szervezet nyert működési támogatást
Több mint két és fél ezer civil szervezet nyert ez évre szóló működési támogatást a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) pályázatain - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára kedden Budapesten.

Latorcai Csaba a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a 2527 nyertes szervezet között több mint másfél milliárd forintot osztanak szét. Működési támogatásra hétezernél is több civil szervezet pályázott, tehát minden harmadik pályázó támogatásban részesül - tette hozzá.

Latorcai Csaba közlése szerint a támogatások negyedmillió és hárommillió forint közöttiek. Szólt arról, hogy a civil.kormany.hu oldalon már elérhetőek a NEA 2014-es működési pályázati eredményei. Az eredményhirdetés után kötik meg a támogatási szerződéseket. Azon pályázók esetében, amelyeknél a támogatási igényt a teljes összegben biztosítják, támogatói okiratot bocsátanak ki, így lehetőség nyílik a támogatás néhány napon belüli átutalására.

 
                                        Latorcai Csaba - Fotó: Árvai Károly
 
Latorcai Csaba közölte, hogy a szakmai pályázatokról néhány napon belül döntenek. Ezekben az esetekben programokra lehetett benyújtani támogatási igényt. A rendelkezésre álló keretösszeg 953 millió forint, és mintegy 1300 nyertes pályázatra számítanak.

A helyettes államtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy a kormány múlt év végi döntésének köszönhetően a civil szervezeteknek hamarosan lehetőségük nyílik infrastruktúra-támogatás igénybevételére, azaz természetbeni támogatással is segíthetik a jövőben a civilek munkáját. A kormányzat előzetes felmérése szerint több mint 2700 településen mintegy négyezer "szabad kapacitást" pályáztatnak meg februártól kezdődően - mondta Latorcai Csaba.
 


                                                         
Fotó: Árvai Károly
 
Ismertetése szerint a civil szervezetek rendelkezésére bocsátják majd szabad kapacitásaikat például fővárosi és megyei kormányhivatalok, közművelődési intézmények, könyvtárak, sportlétesítmények, nemzeti park igazgatóságok, valamint az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság és a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ.

Latorcai Csaba megjegyezte, hogy lényegesebben gyorsabban és nagyobb támogatáshoz juthatnak a civil szervezetek mint 2010-et megelőzően.
                                                                                                                       (Forrás: MTI)
2014. január 31.
 
 
 
beszedesmult.hu
GULAG - GUPVI hírek az EMET honlapon
NKA Igazgatóság
Ajánlja fel adója 1%-át a Nemzeti Tehetség Program javára
ut_tudomanyhoz
youtube_csatorna
kitolto
Projektjeink
 
 
 
 
nca
Kapcsolódó oldalak
 
© 2013. Emberi Erőforrás Támogatáskezelő