Hírek
Roma Kultúra tájékoztató nap
A roma kulturális események megvalósításának, kulturális tartalmak és termékek elérhetővé tételének támogatására című pályázati felhívás kapcsán tartottunk tájékoztató napot 2013. július 10-én. Az 50.000.000 forint keretösszegű felhívás keretében 2013. július 18-ig lehet benyújtani pályázatokat.
 
 
A rendezvényen köszöntőt mondott Csete György Eörs, a Támogatáskezelő főigazgatója és Sztojka Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériuma Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárságának főosztályvezetője. A köszöntőket követően Darabosné Dr. Kusnír Renáta módszertani referens ismertette a program célját, az aktuális pályázati felhívást és Jónás Judit, a Cinka Panna Cigány Színház Közhasznú Alapítvány képviselője beszélt a szervezet 2012. évi nyertes pályázatával kapcsolatos tapasztalatairól.
 
 
Munkatársaink Siposné Szőcs Éva és Légrádi Tibor segítségével az érdeklődők megismerhették a pályázat benyújtásának gyakorlati elemeit: a pályázat benyújtásának módját, a pályázói felületet, és részletes előadást hallhattak a pályázat költségvetésének elkészítéséről. A rendezvény záró programpontja keretében a résztvevők pályázattal kapcsolatos kérdései is megválaszolásra kerültek.
 
Az alábbiakban elérhető a felhívás, valamint a rendezvényen elhangzott előadások bemutatói.
2013. július 10.
 
 
 
beszedesmult.hu
GULAG - GUPVI hírek az EMET honlapon
NKA Igazgatóság
Ajánlja fel adója 1%-át a Nemzeti Tehetség Program javára
ut_tudomanyhoz
youtube_csatorna
kitolto
Projektjeink
 
 
 
 
nca
Kapcsolódó oldalak
 
© 2013. Emberi Erőforrás Támogatáskezelő