felhívás
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő Középiskolai diákutaztatási programok címmel meghívásos pályázatot hirdet a Határtalanul! program keretében Magyarország, illetve a Kárpát-medence határon túli magyarlakta településeinek diákjai és kísérőik Magyarországra, illetve a Kárpát-medence határon túli magyarlakta településeire történő utazásának támogatására.

A felhívás kódja: HAT-14-04
A pályázat benyújtásának határideje: 2014. április 22.
2014. március 20.
felhívás
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő Együttműködés gimnáziumok között címmel nyílt pályázatot hirdet a Határtalanul! program keretében a külhoni magyarsággal kapcsolatos ismeretek bővülésének, a magyarországi és külhoni fiatalok közötti kapcsolatok kialakulásának elősegítésére.
 
A felhívás kódja: HAT-14-03
A pályázat benyújtásának határideje: 2014. május 19.
2014. március 20.
felhívás
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő Együttműködés szakképző iskolák között címmel nyílt pályázatot hirdet a Határtalanul! program keretében a külhoni magyarsággal kapcsolatos ismeretek bővülésének, a magyarországi és külhoni fiatalok közötti kapcsolatok kialakulásának elősegítésére.
 
A felhívás kódja: HAT-14-02
A pályázat benyújtásának határideje: 2014. május 19.
2014. március 20.
felhívás
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő Tanulmányi kirándulás hetedikeseknek címmel nyílt pályázatot hirdet a Határtalanul! program keretében a külhoni magyarsággal kapcsolatos ismeretek bővülésének elősegítésére.
 
A felhívás kódja: HAT-14-01
A pályázat benyújtásának határideje: 2014. április 22.
2014. március 20.
felhívás
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő nyílt pályázatot hirdet a roma kulturális események megvalósításának, kulturális tartalmak és termékek elérhetővé tételének támogatására.
2014. február 24.
felhívás
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet és az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő nyílt pályázatot hirdet a tehetséges fiatalok felkészítését végző, kiváló programmal dolgozó alapfokú művészetoktatási intézmények támogatására.

A felhívás kódja: NTP-AMI-13
A pályázat benyújtásának határideje: 2014. január 23.
2013. december 23.
felhívás
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet és az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő nyílt pályázatot hirdet az általános iskola, középiskolai, szakiskolai, kollégiumi, valamint a kulturális intézményekben működő tehetséggondozó műhelyek támogatására.
 
A felhívás kódja: NTP-TM-13
A pályázat benyújtásának határideje: 2014. január 23.
2013. december 23.
felhívás
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet és az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő meghívásos pályázatot hirdet a magyar kulturális örökség megőrzését, a hagyományok és a népi kultúra ápolását felvállaló tehetséggondozó programok támogatására.
 
A felhívás kódja: NTP-MKÖ-M-13
A pályázat benyújtásának határideje: 2014. január 23.
2013. december 23.
felhívás
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet és az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő nyílt pályázatot hirdet a magyar kulturális örökség megőrzését, a hagyományok és a népi kultúra ápolását felvállaló tehetséggondozó programok támogatására.
 
A felhívás kódja: NTP-MKÖ-13
A pályázat benyújtásának határideje: 2014. január 23.
2013. december 23.
felhívás
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet és az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő nyílt pályázatot hirdet a kisiskolák tehetségsegítő programjának támogatására.
 
A felhívás kódja: NTP-KKT-A-13
A pályázat benyújtásának határideje: 2014. január 23.
2013. december 23.
felhívás
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő felhívja a  jogosultak körét (egyházak, egyházi intézmények, nyilvántartásba vett belső egyházi jogi személyek és egyéb egyházi szervezetek), hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma Egyházi, Nemzetiségi és Civil Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Államtitkársága támogatási felhívást tett közzé, melynek keretében egyedi támogatási igény nyújtható be az alábbi két előirányzat valamelyikére:
  • egyházak közösségi célú programjainak és beruházásainak támogatása (EGYH-KCP-14);
  • egyházi épített örökség védelme és egyéb beruházások támogatása (EGYH-EOR-14).
A felhívás kódjai: EGYH-KCP-14, EGYH-EOR-14
A támogatási kérelmek benyújtásának határideje: 2013. november 14.
2013. október 15.
felhívás
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő nyílt pályázatot hirdet nyelvi környezetben megvalósuló nemzetiségi-, népismereti, művészeti, hagyományőrző és olvasótáborok megvalósítására.

A felhívás kódja: NEMZ-TAB-14
A pályázat benyújtásának határideje: 2013. november 10.
2013. október 11.
felhívás
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő nyílt pályázatot hirdet a nemzetiségi kulturális kezdeményezések 2014. évi költségvetési támogatására.
 
A felhívás kódja: NEMZ-KUL-14
A pályázat benyújtásának határideje: 2013. november 10.
2013. október 11.
felhívás
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő nyílt pályázatot hirdet a nemzetiségi civil szervezetek 2014. évi költségvetési támogatására.
 
A felhívás kódja: NEMZ-CISZ-14
A pályázat benyújtásának határideje: 2013. november 10.
2013. október 11.
felhívás
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő nyílt pályázatot hirdet a roma kulturális események megvalósításának, kulturális tartalmak és termékek elérhetővé tételének támogatására.

A felhívás kódja: ROM-RKT-13
A pályázatok benyújtásának határideje: 2013. július 18.
2013. június 17.
felhívás
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet és az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő nyílt pályázatot hirdet a 2012-2013. tanévben megrendezendő művészeti versenyek támogatására. 
 
A felhívás kódja: NTP-MV-12
Az elektronikus pályázatok benyújtási határideje: 2013. január 21.
2012. december 20.
 
 
 
beszedesmult.hu
GULAG - GUPVI hírek az EMET honlapon
NKA Igazgatóság
Ajánlja fel adója 1%-át a Nemzeti Tehetség Program javára
ut_tudomanyhoz
youtube_csatorna
kitolto
Projektjeink
 
 
 
 
nca
Kapcsolódó oldalak
 
© 2013. Emberi Erőforrás Támogatáskezelő