Föld ne maradjon parlagon!
Tormás községben a 2008. évben indult a szociális földprogram. A program négy alprogrammal működik: szántóföldi- és konyhakerti növénytermesztés, kisállat tartás és gépi szolgáltatás. A programban részt vevő kedvezményezettek nagyon örültek a lehetőségnek. A településen mintegy 60-65 család érintett valamelyik alprogramban. A részletekről Váradi Jánosnét, a község polgármesterét kérdeztük.
2015. július 7.
Zeleno drom
A Szent Gellért Katolikus Iskolai Főhatóság intézményének négy községben összesen 4 általános iskolája és 3 óvodája van. A legnagyobb intézmény a baksi székhelyiskola, ahová 168 tanuló jár. Itt a legmagasabb (43%) a halmozottan hátrányos helyzetűek száma. A településen jelentős számú roma kisebbség él. Az iskola az Emberi Erőforrások Minisztériumának köszönhetően részt vehetett az Integrációs Pedagógiai Rendszer programjában. A részletekről kérdeztük Tóthné Kispál Ágnes tanárnőt.
2015. június 23.
Kertkultúra meghonosítása Kékcsén
Kékcse község lakossága 1631 fő. A település társadalmi, gazdasági, és infrastrukturális szempontból is hátrányos helyzetűnek minősül. A nyilvántartott álláskeresők 30-40%-a tartósan munkanélküli. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásából, melyet a Szociális Földprogram keretében nyert a község önkormányzata, a „Kertkultúra meghonosítása Kékcsén” elnevezésű programot valósították meg, mely közel 40 család megélhetését tette könnyebbé. A program részleteiről beszélgettünk Szekeres Katalin, polgármester asszonnyal.
2015. június 16.
Tehetséggondozás zenével, tánccal
A somogy megyei Napkerék Egyesület célja, hogy teret adjon a roma tehetségek kibontakozásának. A cigány népzene, ezen belül a beás népzene és néptánc, a fiatalok körében egyre jobban feledésbe merül, ezért szerveznek minden évben olyan rendezvényt, ami biztosítja az autentikus roma, beás énekeknek és táncoknak a bemutatását. Ezáltal már sok gazdag, színes kulturális rendezvényt sikerült megvalósítaniuk. A Roma Kultúra program keretében megvalósult projektről Bogdán Imre, az egyesület vezetője beszélt. 
2015. június 2.
Esélyteremtés az egyeki óvodában
Az egyeki Móra Ferenc Katolikus Óvoda már többször pályázott az Integrációs Pedagógiai Rendszer keretében óvodai fejlesztő program támogatására. Az intézménynek nagy segítséget jelent az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatása, önerőből ugyanis nem tudják biztosítani programjaikat a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek számára. Az óvoda pedagógiai programjáról Hajduné Holló Katalin óvodavezetőt kérdeztük.
2015. május 26.
Német nemzetiségi hagyományok ápolása
A Vértes hegység északnyugati lejtőinek előterében a Somlyó-hegy lábánál, rendezett utcáival, szép házaival, festői környezetben terül el  Vértessomló község. Csaknem három évtizede alakult meg a településen a Vértessomlói Német Nemzetiségi Népdalkör, mely dalokon keresztül őrzi nemzetisége hagyományait, s adja azt át az ifjabb nemzedéknek. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Nemzetiségi támogatások keretében elnyert összeg is e cél megvalósítását segítette. Hartdégen Józsefné Elvira, a dalkör vezetője mesélt kultúrával, rendezvényekkel színesített mindennapjaikról. 
2015. május 19.
Sporttal az egészségért!
A Marathon Tömegsport és Környezetvédő Egyesület 1992-ben alakult meg Várpalotán azzal a céllal, hogy a mozgás, futás és hasznos programok megvalósítása mellett minél többen tudják szabadidejüket hasznosan, egészségtudatosan eltölteni. A sport mellett prevenciós tevékenységük is közismert a térségben. Ifjúsági eseményeket, nagyobb rendezvényeket szerveznek. Legutóbb terepfutóversenyt rendeztek, melyre az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásának köszönhetően kerülhetett sor. Az eseményről és a szervezetről Méreg József, az egyesület elnöke beszélt.
2015. május 5.
Összefogással az álmok valóra válhatnak
Szentgerice a Nyárád folyó partján fekszik, a Közép-Nyárádmentén, Marosvásárhelytől délkeletre. A dombok közé épült falu Backamadaras községhez tartozik. A református egyházközség alapítása 1677-re datálható, ekkor fejezték be a templom építését, 1689-re pedig elkészült a parókia is. A faluban két felekezet tagjai, unitáriusok és reformátusok élnek nagyobb számban. A református közösség néhány évvel ezelőtt merész projektbe vágott bele: egy új gyülekezeti ház építését kezdték el. Ezt tette lehetővé az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatása. Batizán Attila, a református gyülekezet lelkésze mesélt a ház sorsáról.
2015. április 28.
Mátészalka ösztöndíjasai
A Mátészalkai Szakképző Iskola és Kollégium Gépészeti Szakközépiskolájának tanulói az Útravaló-MACIKA Ösztöndíjprogramban nyertek el támogatást az Emberi Erőforrások Minisztériumának köszönhetően. Az iskola hátrányos helyzetű diákjai számára nemcsak büszkeséget, hanem továbbtanulásukban is nagy segítséget jelent az ösztöndíj. A programról és tapasztalatairól Fejér Gábort, a tagiskola program-koordinátorát kérdeztük.
2015. április 21.
Szakmai alapokra helyezett tehetséggondozás
Békéscsabai Előre Úszó Klub szakmai továbbképzésre nyert el támogatást a Nemzeti Együttműködési Alap keretében. A továbbképzés célja az volt, hogy a szakmailag felkészültebb, külföldi tapasztalatcserében közvetlenül részt vevő edzők fejleszthessék tudásukat, szakmaibb alapokra helyezzék a tehetséggondozást. Ezek mind a szakmai pozitív összkép, összbenyomás kiépítését és teljesülését segítik elő, amelyek viszik majd a Klub jó hírnevét. Az ilyen alkalmak rendkívül fontosak egy bővülni kívánó, az új ismeretek megszerzésére nyitott csapat fejlődéséhez – tudtuk meg többek között ezt is, Lázár Olga, szakmai vezetőtől.  
2015. április 7.
Interaktív tanulás határon innen és túl
Dabasi Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskola és Kollégium tanévenként több pályázatot ad be és valósít meg sikeresen a Határtalanul! programban. 2014 novemberében négy napra Érsekújvárra utaztak 17 diákjukkal, a napokban pedig ők látták vendégül felvidéki társaikat. Szabadi Zoltán, a program felelőse ismertette velünk határokon átívelő, gazdag programjukat. 
2015. március 31.
Mentori értékek
Az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, valamint a Magyar Tudományos Akadémia konzorciumi partnerségében valósul meg a TÁMOP-5.2.1 kódjelű, a „Gyerekesély program országos kiterjesztésének szakmai-módszertani megalapozása és a program kísérése” című kiemelt projekt. Bán Ildikóval, a projekt munkatársával a mentori feladatokról beszélgettünk. 
2015. március 26.
"Igaz szemmel"
A nagykanizsai székhelyű Demokratikus Roma Vezetők Szövetsége 2002-ben kezdte meg működését. Elsődleges céljuk, hogy tevékenységükkel hozzájáruljanak a cigányság életkörülményeinek javításához, integrációjuk elősegítéséhez, az emberi jogok megfelelő érvénysüléséhez. A szövetség országosan csaknem 200 kisebbségi önkormányzattal és civil szervezettel van folyamatos kapcsolatban, hogy a partneri együttműködéssel is segítse működését. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásából kulturális eseménysorozatot valósítottak meg – többek között erről is beszélgettünk elnökükkel, Nagy József Györggyel
2015. március 24.
Szakértői támogatás
Duka Anikó 2014-től dolgozik koragyerekkori szakértőként a Gyerekesély Programban. Feladata, a kiemelt projekt munkatársaként a hozzá tartozó kistérségek koragyerekkori terület koordinátorainak szakmai összefogása, segítése, esetenként, a programban dolgozó szakemberek módszertani képzése. Régiós teamben dolgoznak, melynek vezetője a régiós koordinátor, akivel folyamatos szakmai kapcsolatban áll. Ők, az egész regionális team, követik nyomon a kistérségi projektek megvalósítását. Amennyiben a szakértőtől bármilyen jelzés, segítségkérés érkezik, akkor a régiós koordinátor ezekre azonnal reagál. A feladatkörrel járó kihívásokról, eredményekről beszélgettünk.
2015. március 13.
Útravaló-MACIKA Ösztöndíjprogram
A baksi Szent Miklós Katolikus Általános Iskola és Óvoda évek óta részt vesz az Útravaló-MACIKA Ösztöndíjprogram Út a középiskolába alprogramjában. Az iskola célja, hogy a szülőkkel és diákokkal együttműködve, az összes elérhető információt megadva igyekezzen a diákok számára a legmegfelelőbb középiskolát megtalálni. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának ösztöndíj támogatása stabil hátteret biztosít a tanulóknak a továbbtanuláshoz való felkészülésben. Az középiskolába vezető útról, a mentorok feladatairól és a támogatás hasznosságáról Marácziné Faddi Julianna, a program egyik mentora mesélt.
2015. március 5.
Tollak szárnyán
A kapuvári Páli Szent Vince Katolikus Általános Iskola diákjai az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásának köszönhetően vehettek részt a Nemzeti Tehetség Programban. A „Tollak szárnyán” című projekt 16 tehetséges tanulója természettudományos órákon – kémia, földrajz, biológia, fizika – hasznosíthatta a program során megszerzett tudását. Terepismereteik széles körűen bővültek, valamint rengeteg új élménnyel gazdagodtak. A projekt részleteiről Varga Bernadett, koordinátor mondja el tapasztalatait.
2015. február 24.
Határtalanul! Dunaszerdahelyre
A veszprémi Medgyaszay István Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium diákjai 5 napot töltöttek el Szlovákiában, Dunaszerdahelyen a Határtalanul! program keretében. A vendéglátók a város kollégiumában helyezték el a fiatalokat, ahol 5 középiskola magyar diákjai laknak. Az utazási élményekről és azok fontosságáról Göndör József kollégiumi nevelőtanárt kérdeztük.
2015. február 17.
Kipp-Kopp Gyerekház
2009-ben kezdte meg szakmai működését a kisteleki Kipp-Kopp Gyerekház. A Gyerekesély program támogatásával működő intézmény elsődleges célja a település és vonzáskörzetében a kisgyerekes – kiemelten a hátrányos helyzetű – családok megsegítése. A gyerekházak egyik különlegessége, hogy a gyerekeket a szülőkkel együtt fogadja, támogatva az anya-gyermek kapcsolat, az érzelmi biztonság erősödését, mint a korai fejlődés alapfeltételét.  Mivel a házak tevékenységrendszere igen komplex - szülői kompetenciák fejlesztése, együttműködés generálása a szakemberek között, bekapcsolódás a helyi közösség életébe - a szakszerű működést mentorok is segítik. Rekeszkiné Barna Mariann, házvezető avatott be minket a kis közösség életének mindennapjaiba. 
2015. február 12.
"Korong Matyi" nyári tábor
Az Alkot6tok Kreatív, Szervező és Támogató Egyesület 2009-ben kezdte tevékenységét. Az egyesület fő célja a Velencei-tó vonzáskörzetében élők szellemi és kulturális, közösségi és közéletének segítése, fejlesztése, illetve egy olyan közösség létrehozása, ahol a kicsiktől a nagyokig mindenkinek lehetősége nyílik alkotóképességének kibontakoztatására. Az egyesület az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával rendezhette meg „Korong Matyi” elnevezésű nyári táborát, hátrányos helyzetű fiatalok számára. A tapasztalatokról Benkő Zoltánné, elnököt kérdeztük.  
2015. február 10.
FREE DROM Kulti-Parti
A különböző kultúrák közelítésére, a művészet által generált párbeszédre sarkallt a Free-Presszionista és Roma Műhely Egyesület sorozata, a FREE DROM Kulti-Parti. Az esemény a Roma Kultúra program 2014-es kiírásának pályázati támogatásából jött létre. Az országosan több helyszínen megvalósuló eseményen a művészet nyelvén mutattak utat a tolerancia felé. Filmek, kiállítások, műhelyfoglalkozások színesítették a rendezvényeket. Káli-Horváth Kálmán, az egyesület egyik művésze mesélt a részletekről.  
2015. február 3.
XXI. Családkongresszus
A Magyar Katolikus Családegyesület a családok erősítését, a család, házasság és élet védelmét, a családok értékorientált tevékenységeinek támogatását, valamint a családi diszfunkciók megoldásának segítését tartja szem előtt. Ezen célokat is hivatott szolgálni az immár huszonegyedik éve megrendezésre kerülő máriabesnyői Családkongresszus 2014. november 13-15. között. A kongresszus résztvevői az ország különböző területeiről érkező házasság-, élet- és családvédelemmel foglalkozó házaspárok, papok és szakemberek. A kongresszus részleteiről és fontosságáról Radnai Jenő, az egyesület alelnöke beszélt.
2015. január 20.
A vörösberényi templom öröksége
Vörösberény, hajdanán a veszprémvölgyi apácák birtoka volt. Egyes kutatók szerint az ősi község az a falu, amelynek régi Szárberény nevét egy 990 körüli alapítólevél őrzi, 1974-től pedig Balatonalmádi város része. A településen fontos szerepet tölt be a vörösberényi templom, amelynek műemléki helyreállítása mára időszerűvé vált. Ehhez járult hozzá az „Egyházi épített örökség védelme és egyéb beruházások” címén előirányzott támogatás. A részletekről Faust Gyula református lelkészt kérdeztük.
2015. január 13.
Tudományos Diákkör Piliscsabán
A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kara a Nemzeti Tehetség Program keretében nyert el támogatást. A pályázat célja szakmai, kutatás-módszertani és kommunikációs felkészítés volt a 2015-ben megtartandó XXXII. OTDK Humán és Pedagógiai-Pszichológiai Szekcióban induló hallgatók, illetve majd a Doktori Iskolába is jelentkező tehetséges diákok számára. A részletekről Dr. Újvári Zsuzsannát, az egyetem kari TDK elnökét kérdeztük.
2015. január 6.
A cigány kultúra hete
A pécsi központú Dél-dunántúli Romák Szövetsége azzal a céllal alakult, hogy a régióban elősegítse a romák integrációját. A DDRSZ mint regionális roma ernyőszervezet az elmúlt évtizedben tagszervezetei számos kulturális, képzési, munkaerőpaci és szociális célú programját támogatta, mintegy mentorként közreműködve segítette ezek tervezését, a forrásbevonást és megvalósítást. Ezt a célt tartották szem előtt, amikor a Roma Kultúra programban elnyert támogatás segítségével megvalósították a Cigány Kultúra hetét. A program részleteiről és az összefogás fontosságáról Várnai Márton, a szövetség elnöke beszélt.
2014. december 30.
Egy ház a tanulásra, a játékra
Az Óbudai Zsinagóga Budapest III. kerületében található épület, mely a főváros legrégebbi, ma is álló zsidó imaháza, hiszen a műemléki védettséget élvező zsinagógát 1821-ben avatták fel. Fejlődő közösségükben szép számmal képviseltetik magukat a kisgyerekes családok, így felmerült az igény, hogy a gyermekeknek is legyen egy helyiség, ahol felügyelet mellett játszhatnak, tanulhatnak, míg szüleik az előadásokat hallgatják, vagy az istentiszteleten vesznek részt.
2014. december 16.
Hátrányból a saját gazdaság felé
Kenderes kisváros, Jász-Nagykun-Szolnok megye Karcagi járásában. A település magában hordozza az alföldi települések jellegzetességeit, így a mezőgazdaság itt is kiemelt szerepet tölt be. Nagy segítséget jelent az itt élő szegény családoknak a Szociális Földprogram, melyben 10 család vesz részt, akik összesen 150 tojótyúkot és az ellátásukhoz szükséges takarmányt kaptak. Veresné Nagy Margit a programnak nem csak kezdeményezője, de szakmai mentorként aktív résztvevője is. A részletekről ő mesélt nekünk.
2014. december 9.
Tisztelettel a múlt előtt
A kismegyeri Szent Anna kápolna Győr egyik zöldövezeti területén, az 1809-es napóleoni csata színhelyétől néhány száz méterre, egy domb tetején áll. Az évtizedek során a kápolna külső és belső állaga nagymértékben leromlott. Az Egyházi támogatások keretében elnyert összegből megvalósuló, több lépcsős felújítással szeretnék visszaállítani a kápolna eredeti szépségét. Az első lépés a torony és a tető felújítását tartalmazza. A munkálatokról és a kápolna szerepéről Bartók Ferenc plébánossal beszélgettünk.
2014. december 2.
Görög Nemzeti Ünnep Egerben
Az Egri Görög Önkormányzat 1998-ban alakult meg azzal a céllal, hogy összefogja az egri és Eger környéki görögöket, ápolja, bemutassa és továbbörökítse a görög nyelvet, hagyományokat, és kultúrát. A „Görög Nemzeti Ünnep Egerben 2014” elnevezésű rendezvény a Nemzetiségi támogatások segítségével jöhetett létre. A részletekről dr. Miliosz Nikolett, az Egri Görög Önkormányzat képviselője beszélt.
2014. november 25.
Kultúrák közelítése biblioterápiával
A szarvasi Tessedik Sámuel Múzeum és Szárazmalom, Városi Könyvtár céljai között kiemelt helyen szerepel a gyermekek olvasási kultúrájának alakítása, tanulásuk segítése, szerepvállalás nevelésükben. A Roma Kultúra programban a biblioterápia eszközeivel vesznek részt, a roma és nem roma tanulócsoportokban különböző kulturális háttérrel rendelkező gyerekek dolgoznak együtt. A program elősegíti az integrációs oktatás megvalósulását. A könyvtár törekvéseiről Baginé Tóth Erika könyvtárvezetővel beszélgettünk.
2014. november 18.
Esélyegyenlőség a sportban
Második alkalommal rendezte meg fesztiválját Debrecenben a Hajdú-Bihar Megyei Fogyatékos Sportolók Szövetsége, melynek során lehetőség nyílt arra, hogy a halmozottan sérült gyerekek és fiatalok a mindennapi folyamatokban kapcsolatot létesíthessenek és tarthassanak fenn más emberekkel. A Nemzeti Együttműködési Alapból nyújtott támogatással megvalósult rendezvény célja, hogy elősegítse a résztvevőknek önellátásuk fejlesztését. A részletekről Dombiné Erdős Mónika, a szövetség elnöke beszélt.
2014. november 11.
Békében Békésben Nemzetiségi Fesztivál
Békés megye a nemzetiségi összetételt illetően az ország legszínesebb megyéje. A térségben 2008 óta minden évben megrendezésre kerülő Békében Békésben Nemzetiségi Fesztivál” az itt élő nemzetiségek hagyományát, jelenkori és régmúlt kultúráját mutatja be. A rendezvény szervezője és ötletgazdája a Csabai Szlovákok Szervezete, a határon túli együttműködés újraindítója. A projektről Krajcsovics Hajnalkát, a szervezet ügyvezetőjét kérdeztük.
2014. november 4.
Zenei nevelés és tehetséggondozás
Fischer Annie Zeneiskolában 1943 óta folyik zeneoktatás. Fontos pedagógiai célkitűzésük, hogy a zeneoktatás eszközeivel formálják a gyermekek személyiségét, fejlesszék kreativitásukat, képességeiket és lehetőséget biztosítsanak a kiemelkedő tehetségeknek. Ehhez járult hozzá a Nemzeti Tehetség Programban elnyert támogatásból megvalósult nyári zene tábor. Ujháziné Gyöngyössy Beatrix, az iskola tanára avatott be minket a tehetséggondozás, a zenei nevelés részleteibe.   
2014. október 28.
„Erdély örök”
Domaszéki Bálint Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola diákjai a Határtalanul! programnak hála, eljuthatnak Erdélybe. Az út célja az erdélyi magyarság életének, kultúrájának, múltjának megismerése. Az utazás segíthet abban, hogy jobban figyeljenek társaikra, tudjanak csapatban dolgozni, ápolják hagyományainkat. Október 23-ról, a forradalom napjáról Csíkszeredában, koszorúzással emlékeznek meg. Ferlingné Dósa Anett tanárnő, a projekt felelőse mesélt az utazás terveiről.   
2014. október 21.
Esélyt adunk a jövőre
VIII. kerületi önkormányzat is résztvevője a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszernek. A kerületben sok a hátrányos helyzetű diák, kiemelten fontos, hogy ők is esélyt kapjanak a tanulásra. Az ösztöndíjjal az önkormányzat segít az itt élőknek bekerülni a felsőoktatásba. Szilágyi Demeter önkormányzati képviselőt kérdeztük az ösztöndíjrendszerről, a fiatalok lehetőségeiről. 
2014. október 14.
Együtt az önellátó gazdálkodás útján
Jászladány társadalmi, gazdasági és infrastrukturális szempontból is elmaradott község, magas a munkanélküliek és szociális segélyből élők száma. A nagyközség hagyományosan a mezőgazdaságból élő település, azonban a háztáji gazdaságok az utóbbi években elsorvadtak. Ennek leküzdésére, idén már ők is részt vesznek a Szociális FöldprogrambanTolvaj Gábor, a program koordinátora mesélt arról, mi hívta náluk életre a programot, milyen volt a fogadtatás és mi lehet a program jövője.
2014. október 7.
Közös múlt, közös jövő
A budapesti Than Károly Ökoiskola Gimnázium, Szakközépiskola és Szakiskola évek óta részt vesz a Határtalanul! programban. Vajdasági testvériskolájukhoz utaznak minden tavasszal, a műszaki iskolába Adára, az észak-bánsági körzetbe. Az idei pályázat keretein belül együtt valósítják meg „Közös múlt, közös jövő” cimű projektjüket. Papp Péterrel a pályázat felelősével kinti tapasztalataikról, élményeikről és a magyar identitásról is beszélgettünk. 
2014. szeptember 30.
Hittel és megújuló energiával a jövő nemzedékéért
Beloiannisz a hazai görög nemzetiség tagjai által lakott falu. Ortodox temploma 1996-ban épült, melynek alsó szintjét többek között hitoktatásra, családi összejövetelekre, kórus próbákra használja a közösség. Az energiaköltségek jelentős emelkedése arra ösztönözte az egyházat, hogy az „Egyházi épített örökség védelme és egyéb beruházások” előirányzat keretében támogatást igényeljen, és bevezesse a megújuló energiaforrásokat. A projekt megvalósulásával a szervezők az ifjúság öntudatos, természetbaráti nevelésére is hangsúlyt fektettek. Fuzek Boris atyával, a Konstantinápolyi Egyetemes Patriarchátus Magyarországi Orthodox Exarchátusának papjával beszélgettünk.
2014. szeptember 23.
Művészettel építünk hidat
Jónás JuditMagyar Köztársasági Arany Érdemkereszttel és Domján Edit-díjjal kitüntetett színművész, Cinka Panna Cigány Színház alapítója és vezetője, 1987-ben végzett a Színház és Filmművészeti Főiskola színész szakán. Szakmai tudását azóta már számtalan színházban bizonyította. 1993-ban jött létre a Cinka Panna Cigány Színházat működtető közhasznú alapítvány, melynek célja a cigányság kultúrájának megőrzése, közvetítése, valamint a cigány tehetségek felkutatása.
2014. szeptember 9.
 
 
 
beszedesmult.hu
GULAG - GUPVI hírek az EMET honlapon
NKA Igazgatóság
Ajánlja fel adója 1%-át a Nemzeti Tehetség Program javára
ut_tudomanyhoz
youtube_csatorna
kitolto
Projektjeink
 
 
 
 
nca
Kapcsolódó oldalak
 
© 2013. Emberi Erőforrás Támogatáskezelő