döntési listák a Határtalanul! program keretében
Elérhető a döntési lista a Határtalanul! program keretében meghirdetett Kárpátaljai diákok magyarországi látogatása, Tanulmányi kirándulás hetedikeseknek, Együttműködés szakképző iskolák között, Együttműködés gimnáziumok között, illetve Kárpátaljai akcióprogram című pályázatokhoz kapcsolódóan.
2016. április 8.
beszámolóhoz szükséges dokumentumok a Határtalanul! program keretében
Az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő tájékoztatja a pályázókat, hogy elérhetőek a beszámolóhoz szükséges dokumentumok a Határtalanul! program keretében meghirdetett Együttműködés szakképző iskolák között támogatására kiírt, nyílt pályázathoz kapcsolódóan. 
2016. április 7.
döntési listák a Határtalanul! program keretében
Elérhető a döntési lista a Határtalanul! program keretében meghirdetett Középiskolai diákutaztatási programok, illetve CSERKÉSZEN a Kárpát-medencében című meghívásos pályázatokhoz kapcsolódóan.
2016. február 23.
benyújtási határidő
Az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő tájékoztatja a tisztelt pályázókat, hogy a mai napon még lehet pályázatot benyújtani a Határtalanul! program nyílt felhívásaira. Támogatást három kategóriában lehet igényelni: Kárpátaljai akcióprogram (HAT-15-02), Együttműködés gimnáziumok között (HAT-15-06) és a Tanulmányi kirándulás hetedikeseknek (HAT-15-05) elnevezésű programok keretében.
2015. június 25.
Határtalanul! program
Több mint 1,2 milliárd forint keretösszeg áll rendelkezésre a Határtalanul! program 2015. évi pályázataira az Emberi Erőforrások Minisztériumának köszönhetően. Az alábbi grafikán láthatóak az előző év adatai is.
2015. június 24.
további tájékoztató napok a Határtalanul! program keretében
Hamarosan GyőrbenZalaegerszegenSzolnokonHódmezővásárhelyen és
Miskolcon is tájékoztató napot tart az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő a Határtalanul! program keretében meghirdetett 2015. évi Tanulmányi kirándulás hetedikeseknek, Együttműködés gimnáziumok között és Kárpátaljai akcióprogram elnevezésű pályázati kiírások kapcsán.  
2015. június 15.
tájékoztató nap
 
Tájékoztató napot tartott az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő a Határtalanul! program keretében. A rendezvényen az érdeklődők megismerkedhettek a sikeres pályázat benyújtásának tartalmi-pénzügyi követelményeivel a Kárpátaljai akcióprogram (HAT-15-02), az Együttműködés gimnáziumok között (HAT-15-06) és a Tanulmányi kirándulás hetedikeseknek (HAT-15-05) elnevezésű programok kapcsán.   
2015. június 15.
Határtalanul! tájékoztató nap
Az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő tájékoztató napot szervez a Határtalanul! program kapcsán. A tájékoztató napon hasznos információkat tudhatnak meg a pályázók a Kárpátaljai akcióprogram (HAT-14-02), Együttműködés gimnáziumok között (HAT-15-06) és a Tanulmányi kirándulás hetedikeseknek (HAT-15-05) elnevezésű programjainkról. 
2015. június 3.
Interaktív tanulás határon innen és túl
Dabasi Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskola és Kollégium tanévenként több pályázatot ad be és valósít meg sikeresen a Határtalanul! programban. 2014 novemberében négy napra Érsekújvárra utaztak 17 diákjukkal, a napokban pedig ők látták vendégül felvidéki társaikat. Szabadi Zoltán, a program felelőse ismertette velünk határokon átívelő, gazdag programjukat. 
2015. március 31.
Határon átívelő barátság
A karcagi Varró István Szakiskola, Szakközépiskola, Általános Iskola és Kollégium diákjai többször részt vettek már a Határtalanul! programban. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásából idén Székelykeresztúrra, Erdélybe utazhatott egy csoport február elején az első utazás keretében, ahol hamar összekovácsolódott a két csapat.
2015. március 20.
Határtalanul! program
Határtalanul! program Együttműködés gimnáziumok között című pályázata a külhoni magyarsággal kapcsolatos ismeretek bővülését, a magyarországi és külhoni fiatalok közötti kapcsolatok kialakulásának elősegítését célozza meg. A 2014/15-ös tanévben a szállásokra megítélt támogatások összege 71 443 520 Ft, a grafikán célországoként lebontva látható a támogatásból megvalósuló kirándulásokon részt vevők, illetve a szállásokon töltött éjszakák száma. 
2015. február 26.
Határtalanul! Dunaszerdahelyre
A veszprémi Medgyaszay István Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium diákjai 5 napot töltöttek el Szlovákiában, Dunaszerdahelyen a Határtalanul! program keretében. A vendéglátók a város kollégiumában helyezték el a fiatalokat, ahol 5 középiskola magyar diákjai laknak. Az utazási élményekről és azok fontosságáról Göndör József kollégiumi nevelőtanárt kérdeztük.
2015. február 17.
Határtalanul! program
149 110 000 forint támogatás került megítélésre a Határtalanul! program Együttműködés gimnáziumok között című pályázati kiírás keretében a 2014/2015-ös tanévben. A magyarországi utazásokra 70,3 millió forint, a határon túli utazásokra pedig mintegy 78 millió forint összeg jut. A diákok közötti együttműködéseken összesen 5 627 fő vehet részt határon innen és túl. Az utazások során mindösszesen 206 806 kilométernyi utat tesznek meg a résztvevők a tervek szerint.
2015. január 30.
Velünk élő történelem
A kisújszállási Illéssy Sándor Baptista Szakközépiskola- és Szakiskola másodszor vett részt a Határtalanul! programban. Az első utazás részeként testvériskolájuknak, a Zajzoni Rab István Elméleti Középiskolának diákjait fogadták az erdélyi Négyfaluból. Céljuk a testvériskolai kapcsolat elmélyítése, egymás kultúrájának, irodalmi, történelmi kincseinek megismerése.
2014. november 7.
beszámoló a Határtalanul! program keretében
Az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő tájékoztatja a Tisztelt Pályázókat, hogy elérhetőek az elszámoláshoz szükséges dokumentumok a Határtalanul! program Kárpátaljai iskolák magyarországi utazása című pályázati kiírás 2014. évi támogatása keretében.
2014. november 3.
bővült az elszámoláshoz szükséges dokumentumok listája a Határtalanul! program keretében
Tájékoztatjuk Tisztelt Pályázóinkat, hogy bővült az elszámoláshoz szükséges dokumentumok listája a Határtalanul! program pályázati kiírásainak 2014. évi támogatása keretében.
2014. október 21.
„Erdély örök”
Domaszéki Bálint Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola diákjai a Határtalanul! programnak hála, eljuthatnak Erdélybe. Az út célja az erdélyi magyarság életének, kultúrájának, múltjának megismerése. Az utazás segíthet abban, hogy jobban figyeljenek társaikra, tudjanak csapatban dolgozni, ápolják hagyományainkat. Október 23-ról, a forradalom napjáról Csíkszeredában, koszorúzással emlékeznek meg. Ferlingné Dósa Anett tanárnő, a projekt felelőse mesélt az utazás terveiről.   
2014. október 21.
Határtalanul! program
A Határtalanul! program Együttműködés szakképző iskolák között című pályázatának 2014/2015. tanévi nyerteseiről szól mai infografikánk. A jelölt időszakban az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő közreműködésével 5 046 diák és 599 kísérő utazhat és ismerkedhet meg a külhoni magyarsággal az Emberi Erőforrások Minisztériumának köszönhetően. Az utazás során a résztvevők összesen 242 487 kilométert tesznek meg, amekkora távolsággal hatszor megkerülhetnénk a Földet.
2014. szeptember 17.
beszámolóhoz szükséges dokumentumok a Határtalanul! program keretében
Az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő tájékoztatja a Tisztelt Pályázókat, hogy elérhetőek az elszámoláshoz szükséges dokumentumok a Határtalanul! program 2014. évi támogatása keretében.
2014. szeptember 16.
Első utazók
A Kalocsai Kunszt József Általános Iskola és a Nagyasszonyunk Köznevelési Intézmény 124 diákja 2014. szeptember 1-jén együtt indult tanulmányi kirándulásra Kalocsáról Erdélybe a Határtalanul! program keretében.
2014. szeptember 15.
évadnyitó rendezvény
Az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő a Határtalanul! program keretében a 2014. évi első iskolai csoport indulása alkalmából rendezte meg a program évadnyitó rendezvényét 2014. szeptember 3-án. Videónkban a Támogatáskezelő élő közvetítésének felvételét látják.
2014. szeptember 8.
pályázati felhívás
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő meghívásos pályázatot hirdet Kárpátaljai iskolák magyarországi utazása címmel a Határtalanul! program keretében.
2014. augusztus 26.
döntési listák a Határtalanul! program keretében
Az emberi erőforrások minisztere meghozta döntését a Határtalanul! program Együttműködés szakképző iskolák között és Együttműködés gimnáziumok között címmel kiírt felhívásokhoz kapcsolódóan.
2014. augusztus 19.
Határtalanul! program
Az alábbi grafikából megtudhatja, hogy az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő közreműködésével hányan utazhatnak külhoni magyar lakta területekre a  2014/2015-ös tanévben a Határtalanul! program Tanulmányi kirándulás hetedikeseknek című pályázata kapcsán az Emberi Erőforrások Minisztériumának köszönhetően. A legfrissebb adatok szerint, területekre bontva láthatja a kirándulásokon részt vevő diákok és kísérőik számát, valamint a támogatási összegeket.
2014. június 30.
döntési lista a Határtalanul! program Tanulmányi kirándulás hetedikeseknek pályázata keretében
Az emberi erőforrások minisztere meghozta döntését a Határtalanul! program Tanulmányi kirándulás hetedikeseknek címmel kiírt felhívásához kapcsolódóan.
2014. június 25.
elszámoláshoz szükséges dokumentumok a Határtalanul! program keretében
Az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő tájékoztatja a Tisztelt Pályázókat, hogy elérhetőek az elszámoláshoz szükséges dokumentumok a Határtalanul! program 2014. évi Középiskolai diákutaztatási programok című meghívásos pályázat keretében.
2014. június 23.
beszámolóhoz szükséges dokumentumok a Határtalanul! program keretében
Az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő tájékoztatja a Tisztelt Pályázókat, hogy az alábbi, beszámolóhoz szükséges dokumentumok érhetőek el a Határtalanul! 2013. évi támogatására kiírt program keretében:
2014. június 20.
ügyfélszolgálati változások
Az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő tájékoztatja a Tisztelt Pályázókat, hogy elérhető az Óvodafejlesztés program ügyfélszolgálata.
2014. június 13.
Határtalanul! a Vajdaságba - Sajtótájékoztató
2014. május 7-én az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő és az Emberi Erőforrások Minisztériuma sajtótájékoztatót tartott a Határtalanul! program keretében. Az eseményen Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere köszöntötte és indította útjára a Budapesti Piarista Gimnázium diákjait, akik a programban elnyert pályázati támogatásnak köszönhetően a Vajdaságba utaztak, hogy a zombori gimnazistákkal együttműködve egy kulturális projektet valósítsanak meg.
2014. május 7.
középiskolai együttműködések Határtalanul!
2014. április 29-én a Határtalanul! program Együttműködés szakképző iskolák között és Együttműködés gimnáziumok között című kiírásai kapcsán szervezett tájékoztató napon vehettek részt az érdeklődők.
2014. április 30.
befogadási lista a Határtalanul! program keretében
Elérhető a Határtalanul! program Középiskolai diákutaztatási programok című meghívásos pályázatához kapcsolódó érvényes, befogadott pályázatok listája.
2014. április 23.
benyújtási határidő és meghosszabbított ügyfélszolgálat a Határtalanul! program keretében
Felhívjuk Tisztelt Pályázóink figyelmét, hogy a Határtalanul! program keretében meghirdetett Tanulmányi kirándulás hetedikeseknek című pályázati kiírás benyújtási határideje 2014. április 22-én éjfélkor lejár.
2014. április 22.
tájékoztató nap Budapesten a Határtalanul! program keretében
Újabb tájékoztató napot szervezünk a Határtalanul! program keretében Budapesten az Együttműködés szakképző iskolák között és az Együttműködés gimnáziumok között című pályázati kiírások kapcsán.
2014. április 18.
elszámolási dokumentumok a Határtalanul! program 2013. évi felhívásai kapcsán
Elérhetőek a Határtalanul! program 2013. évi nyertes projektjeinek tartalmi és pénzügyi elszámolásához szükséges dokumentumok szerződés-módosítást követő aktualizált változatai.
2014. április 17.
dokumentum-minták
Mindössze pár nap maradt a Határtalanul! program Tanulmányi kirándulás hetedikeseknek című pályázati kiírás 2014. április 22-ei benyújtási határidejéig. A program 2014. évi pályázati felhívásai kapcsán a pályázat beadáskor kötelezően benyújtandó dokumentumok összeállításához dokumentum-minták szemléltetésével nyújtunk segítséget.
2014. április 17.
a Határtalanul! bemutatkozik az ország nagyvárosaiban is
A Támogatáskezelő az április 1-jén Budapesten megrendezett tájékoztató nap után a hónap folyamán számos vidéki nagyvárosban is várja a Határtalanul! program iránt érdeklődő pályázókat. 
2014. április 8.
további tájékoztató napok a Határtalanul! program keretében
Hamarosan Kaposváron, Szombathelyen, Zalaegerszegen, Székesfehérváron és Veszprémben is tájékoztató napot tart az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő a Határtalanul! program keretében meghirdetett 2014. évi Tanulmányi kirándulás hetedikeseknek, Együttműködés szakképző iskolák között és az Együttműködés gimnáziumok között elnevezésű pályázati kiírások kapcsán.
2014. április 7.
meghívó a Határtalanul! program tájékoztató napjaira
Csete György Eörs, az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő főigazgatója személyesen hívja a pályázókat a Határtalanul! program tájékoztató napjaira országszerte. Az érdeklődők a rendezvényeken plusz információkhoz juthatnak és informálódhatnak a sikeres pályázatkészítés tudnivalóiról. A tájékoztató napok további helyszíneiről a honlapunkon tájékozódhat.
2014. április 4.
újabb tájékoztató napok országszerte a Határtalanul! programról
Az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő 2014. áprilisában újabb tájékoztató napokat szervez országszerte a Határtalanul! program keretében meghirdetett Tanulmányi kirándulás hetedikeseknek, Együttműködés szakképző iskolák között és az Együttműködés gimnáziumok között elnevezésű pályázati kiírások kapcsán. A következő helyszínek: Szolnok, Kecskemét, Hódmezővásárhely, Békéscsaba, Szekszárd, Pécs, Tatabánya, Salgótarján és Győr.
2014. április 3.
bővült a Gyakran Ismételt Kérdések listája a Határtalanul! program keretében
Bővült a Határtalanul! program 2014. évi Tanulmányi kirándulás hetedikeseknek elnevezésű pályázati kiírásával kapcsolatos Gyakran Ismételt Kérdések listája.
2014. április 2.
ötödik alkalommal buzdít a Kárpát-medence felfedezésére a Határtalanul! program
A nemzeti összetartozást átérezni és átélni – összesíthetnénk egy mondatban a Határtalanul! program legfontosabb célkitűzését a délelőtti tájékoztató nap után, amelyet az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő munkatársai szerveztek a március 20-án ötödik alkalommal megjelent pályázati kiírások alaposabb megismertetésére és a pályázás gyakorlati oldalának bemutatására.
2014. április 1.
tájékoztató napok a Határtalanul! program keretében
Az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő 2014. áprilisában országszerte tájékoztató napokat szervez a Határtalanul! program keretében meghirdetett Tanulmányi kirándulás hetedikeseknek, Együttműködés szakképző iskolák között és az Együttműködés gimnáziumok között elnevezésű pályázati kiírások kapcsán.
2014. március 28.
Szociális Földprogram tájékoztató nap
Az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő tájékoztató napot tartott 2014. március 27-én a Szociális földprogram megvalósításának támogatására elnevezésű aktuális felhívása kapcsán. A felhívás keretében összesen 250 000 000 forint keretösszegű támogatásra lehet pályázatokat benyújtani 2014. április 3-ig.
2014. március 28.
gyakran ismételt kérdések
Pályázni szeretne a Határtalanul! program keretén belül? Kérdései vannak a pályázat benyújtásával kapcsolatosan? Tekintse meg a korábbi pályázati felhívások tapasztalataiból kigyűjtött leggyakoribb kérdéseket és a pályázati referensek által adott válaszokat. A pályázati felhívásokra kattintva érheti el a kérdések listáját.
2014. március 27.
segédanyagok a Határtalanul! program pályázóinak
A Határtalanul! program keretében pályázatot benyújtani tervező középiskoláknak nyújtunk segítséget térképek közzétételével, amelyeken külhoni szakképző iskolák és gimnáziumok elérhetőségeit találja.
2014. március 26.
Határtalanul! program tájékoztató nap
Tájékoztató napot szervezünk a Határtalanul! program keretében meghirdetett Tanulmányi kirándulás hetedikeseknek című pályázati kiírás kapcsán. A hetedik évfolyamon tanuló diákok külhoni tanulmányi kirándulását támogató, 800 millió forint keretösszegű kiírásra általános iskolák nyújthatnak be pályázatot 2014. április 22-ig.
2014. március 24.
felhívás
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő Középiskolai diákutaztatási programok címmel meghívásos pályázatot hirdet a Határtalanul! program keretében Magyarország, illetve a Kárpát-medence határon túli magyarlakta településeinek diákjai és kísérőik Magyarországra, illetve a Kárpát-medence határon túli magyarlakta településeire történő utazásának támogatására.

A felhívás kódja: HAT-14-04
A pályázat benyújtásának határideje: 2014. április 22.
2014. március 20.
felhívás
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő Együttműködés gimnáziumok között címmel nyílt pályázatot hirdet a Határtalanul! program keretében a külhoni magyarsággal kapcsolatos ismeretek bővülésének, a magyarországi és külhoni fiatalok közötti kapcsolatok kialakulásának elősegítésére.
 
A felhívás kódja: HAT-14-03
A pályázat benyújtásának határideje: 2014. május 19.
2014. március 20.
felhívás
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő Együttműködés szakképző iskolák között címmel nyílt pályázatot hirdet a Határtalanul! program keretében a külhoni magyarsággal kapcsolatos ismeretek bővülésének, a magyarországi és külhoni fiatalok közötti kapcsolatok kialakulásának elősegítésére.
 
A felhívás kódja: HAT-14-02
A pályázat benyújtásának határideje: 2014. május 19.
2014. március 20.
felhívás
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő Tanulmányi kirándulás hetedikeseknek címmel nyílt pályázatot hirdet a Határtalanul! program keretében a külhoni magyarsággal kapcsolatos ismeretek bővülésének elősegítésére.
 
A felhívás kódja: HAT-14-01
A pályázat benyújtásának határideje: 2014. április 22.
2014. március 20.
új pályázati felhívások
Elérhetőek a külhoni osztálykirándulásokat és iskolai együttműködéseket támogató Határtalanul! program 2014. évi pályázati kiírásai.

A felhívások kódjai: HAT-14-01; HAT-14-02; HAT-14-03; HAT-14-04
2014. március 20.
miniszteri látogatás a Határtalanul! program keretében
A Határtalanul! program kapcsán tett látogatást 2014. március 13-án Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a 35 kárpátaljai diákot fogadó XI. kerületi Szent Benedek Általános Iskola és Gimnázium épületében. A tárcavezető köszöntőjében hangsúlyozta: a következő időszakban háromszoros kormányzati támogatás jut a határon túli magyar területekre szervezett iskolai utazásokra. A nemzeti összetartozást erősítő programra ennek értelmében a 2014/2015-ös tanévre vonatkozóan 1,5 milliárd forintot fordít a kormány költségvetési forrásból - erősítette meg a miniszter. A 2014. évi pályázati kiírások március 20-án jelennek meg.
2014. március 13.
Határtalanul! program
Tájékoztatásul közöljük, hogy a külhoni osztálykirándulásokat és iskolai együttműködéseket támogató Határtalanul! program az Emberi Erőforrások Minisztériumához került. A program lebonyolítója 2014-től az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő.
2014. február 28.
 
 
 
beszedesmult.hu
GULAG - GUPVI hírek az EMET honlapon
NKA Igazgatóság
Ajánlja fel adója 1%-át a Nemzeti Tehetség Program javára
ut_tudomanyhoz
youtube_csatorna
kitolto
Projektjeink
 
 
 
 
nca
Kapcsolódó oldalak
 
© 2013. Emberi Erőforrás Támogatáskezelő