Felhívás
A közgyűjtemények kollégiuma nyílt pályázati felhívása, az alábbiakban elérhető
2017. szeptember 5.
Döntési lista
Értesítjük a Pályázókat, hogy az NKA portálján megjelentek a Filművészet kollégiuma döntési listái.
 
A döntési listák az alábbiakban elérhetőek.
2017. szeptember 5.
Bursa Hungarica Ösztöndíjprogram 2018. évi nyílt pályázati felhívásai
Megjelentek a Bursa Hungarica Ösztöndíjprogram 2018. évi nyílt pályázati felhívásai.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő nyílt pályázat keretében meghirdeti a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat felhívásait:

-  felsőoktatási hallgatók számára a 2017/2018. tanév 
    második és a 2018/2019. tanév első félévére vonatkozóan; valamint

felsőoktatási tanulmányokat kezdeni kívánó fiatalok számára.

A felhívások kódjai:
- BURSA-2018 A
- BURSA-2018 B
 
A felhívásokat az alábbi linkeken érheti el.
 
2017. augusztus 31.
Közfoglalkoztatással egybekötött szociális földprogram megvalósítása
Döntés született a  „Közfoglalkoztatással egybekötött szociális földprogram megvalósítása” pályázati kategóriában című pályázathoz kapcsolódóan beadott támogatási kérelmek esetében.
 
A felhívás kódja: SZOC-FP-17-KÖZ
 
Az alábbiakban elérhető a döntési lista.
2017. augusztus 31.
Felhívás
A FILMMŰVÉSZET KOLLÉGIUMA NYÍLT PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA
 
Pályázati cél: Magyar és magyar részvételű koprodukciós filmalkotások,
valamint „art” besorolású külföldi filmek forgalmazásának támogatása, az „art” mozi-hálózat nézőinek filmművészeti értékekkel történő ellátása,
az „art” mozik programjának és közönségkapcsolatainak javítása érdekében.
Pályázók köre: filmforgalmazó társaságok.
Pályázati cél megvalósításának időtartama:  2017. június 1. - 2017. december  31. között moziban vetített, a pályázat beadásának időpontjában
az NMHH Nemzeti Filmiroda „art” besorolásával rendelkező filmek forgalmazási költségei.
 
A pályázati kiírás az alábbi linken elérhető
2017. augusztus 29.
Felhívás
A ZENEMŰVÉSZET KOLLÉGIUMA NYÍLT PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA

Pályázati cél: Komolyzenei hang- és képanyagok készítésének, terjesztésének elősegítése.
Pályázók köre: a hang- és képfelvételeket készítő és/vagy a kiadványokat megjelentető,
a pályázat benyújtásakor 18. életévüket betöltött magánszemélyek, jogi személyek, valamint egyéni vállalkozók.
A pályázati cél megvalósításának időtartama: 2018. január 1. – 2018. december 31.
 
A pályázati kiírás az alábbi linken elérhető
2017. augusztus 29.
Döntési lista
Az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő tájékoztatja a pályázókat, hogy az Emberi Erőforrások Minisztere meghozta döntését a Határtalanul! program keretében meghirdetett: Tanulmányi kirándulás hetedikeseknek című pályázatokhoz kapcsolódóan.

A felhívás kódja: HAT-17-01


A döntési listát a felhívás oldalán, Döntés (II. forduló)  címen vagy az alábbi linkre kattintva találja.
2017. augusztus 28.
Emlékmenet a totalitárius diktatúrák áldozatainak európai emléknapján
Az 1939. évi Molotov-Ribbentrop-paktum aláírásának évfordulója alkalmából 2017.08.23.-án tartották a totalitárius diktatúrák áldozatainak európai emléknapját.
A fővárosban emlékmenetet rendeztek, amely a Kossuth tértől indult, első állomása a Cipők a Duna-parton emlékmű, majd a résztvevők a Terror Háza Múzeumhoz mentek.
Az emléksétán részt vett Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Rétvári Bence, a tárca parlamenti államtitkára, a KDNP alelnöke is.
A megemlékezés Kerényi Lajos piarista szerzetes beszédével kezdődött a Kossuth Lajos téren, a Terror Háza Múzeumnál Balog Zoltán és Hámori József akadémikus mondott beszédet.
A megemlékezés koszorúzással és mécsesgyújtással zárult.
 

 
2017. augusztus 25.
Módosult a Kollégium Plusz pályázati kiírás
A 2017. augusztus 10-én megjelent Kollégium Plusz 2017-es pályázati kiírás módosult,  a támogatható pályázatok száma, az igénylehető támogatási összeg,
a beruházási költségek, kisebb átalakítások, a lakhatást és foglalkoztatást komfortosabbá tévő berendezések, eszközök beszerzése költségvetési soron igényelhető összeg tekintetében.
A módosított felhívás feltöltésre került a honlapra.
 
A pályázati kiírás és az útmutató a Kollégium PLUSZ modellprogram 2017 menüpont alatt, vagy az alábbi linken érhető el.
2017. augusztus 25.
MSZ EN ISO 9001:2015
Örömmel tájékoztatjuk Önöket, hogy befejeződött az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő felkészítése az MSZ EN ISO 9001:2015 Minőségirányítási rendszer szerinti működésre és megtörtént a Támogatáskezelő sikeres auditja.
 
A tanúsítványok az alábbiakban letölthetőek.
2017. augusztus 22.
Felhívás
A Zeneművészet Kollégiuma meghívásos pályázatot hirdet, amelyre meghívja a Besszer Koncert Kft.-t, a 2018. évi Cziffra György Emlékfesztivál megvalósítására.
 
A pályázat az alábbi linken elérhető:
2017. augusztus 21.
Felhívás
A Könyvkiadás Kollégiuma pályázatot hirdet a könyvkiadási tevékenység 2017. évi megújítására, fejlesztésére, a magyar könyvkultúra jelentős értékeinek létrehozására.
 
A pályázat az alábbi linken elérhető:
2017. augusztus 21.
Döntési lista
Értesítjük a Pályázókat, hogy az NKA portálján megjelentek a kiemelt művészeti célok pályázat táncművészeti szervezetek részére,valamint a Határon túli színházak és táncegyüttesek támogatását célzó pályázatok döntési listái.

A döntési listák az alábbiakban elérhetőek.
2017. augusztus 21.
Pályázati kiírás

 

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő meghívásos pályázatot hirdet „Kollégium PLUSZ” modellprogram címmel hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek részére komplex hátránykompenzációs céllal, kollégiumi körülmények között megvalósuló gyermekjóléti prevenciós program támogatására.

 

 

 A felhívás kódja: KOL-PLUSZ-2017 

 

 

A pályázatok kizárólag elektronikus úton nyújthatóak be az Elektronikus Pályázatkezelési és Együttműködési Rendszerben (EPER) 2017. augusztus 10-től.

  

 

A pályázatok benyújtásának határideje: 2017. szeptember 9. 23:59:00 óra. 

 

                                                                                                                                          2017. augusztus 10. 

 

 

A pályázattal támogatott program célja egy olyan fenntartható, esélyteremtő, a társadalmi felzárkózást segítő plusz funkció modellezése működő kollégiumok bázisán, melynek révén áthidalható a gyermekjóléti rendszerben tapasztalható szolgáltatási hiány, elősegítve így a gyermek családban történő nevelkedését. A „Kollégium Plusz” modellprogramot olyan felső tagozatos gyermekek számára szükséges kialakítani, akik egyszerre igénylik a kollégiumi elhelyezést és a gyermekjóléti prevenciót.

  

 

A támogatás mértéke 110 000 000 Ft.

 

Egységesen maximum 18 333 000 Ft támogatásra nyújtható be igény. 

 

 Pályázat benyújtására jogosultak

  

1. Dunavecsei Református Kollégium Gróf Teleki Sándor Református

     Iskola és Szakközépiskola, 6087 Dunavecse, Zrínyi u 12.

 

2. Hajdú-Bihar Megyei Általános Iskola és Kollégium debreceni

     telephelye, 4032 Debrecen, Lóverseny utca 4.

 

3.  Kedvesház Kollégium, 4461 Nyírtelek, Szent István út 72.

 

4.  Móricz Zsigmond Általános Iskolai és Gimnázium Kollégiuma,

     6060 Tiszakécske, Rákóczi utca 56.

 

5.   Nagybajomi Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola és Kollégium

      Kollégiumi Tagintézménye, 7525 Nagybajom, Kossuth Lajos utca

      3.

 

6. Tapolcsányi Általános Iskolai Kollégium, Budapest,

     1022 Tapolcsányi utca 4. 

 

A pályázatok kizárólag elektronikus úton nyújthatóak be az Elektronikus Pályázatkezelési és Együttműködési Rendszerben (EPER) 2017. augusztus 10-től. 

 

 

A felület elérhetősége: https://eper.emet.hu/PALY/PalyBelep.aspx

 

 

A pályázatok benyújtásának határideje: 2017. szeptember 9. 23:59:00 óra.

 

A pályázati kiírás és az útmutató a Kollégium PLUSZ modellprogram 2017 menüpont alatt, vagy az alábbi linken érhető el.

2017. augusztus 10.
 
 
 
beszedesmult.hu
GULAG - GUPVI hírek az EMET honlapon
NKA Igazgatóság
Ajánlja fel adója 1%-át a Nemzeti Tehetség Program javára
ut_tudomanyhoz
youtube_csatorna
kitolto
Projektjeink
 
 
 
 
nca
Kapcsolódó oldalak
 
© 2013. Emberi Erőforrás Támogatáskezelő